Időpont: máj 29. 18:00
Helyszín: Jézus Szíve Plébánia
A foglalkozás témája:
L. Stipkovits Erika – Szeretettel sebezve (szülőkről felnőtt gyerekeknek) című könyvének alapján a szüleinkkel való kapcsolat jobb megértése, magunk szülőként való jobb megismerése.
A csoport célja, hogy a tagjai meg tudják beszélni egymással a családban felmerült problémáikat, hiszen ami az egyik családnál működik, az talán a másiknál is beválhat, vagy ötletet adhat, hogy milyen módon lehet kezelni az adott helyzetet. A csoport teljes leírása itt olvasható.
A program az EFOP 1.3.7-17 „A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével” című felhívás keretében valósul meg.