Nyári tábor

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/, I. szakasz programjai
Helyszín:Szentes-Ópusztaszer
Időpont:2018. 06. 25-07. 01.
Részvevők száma:28 fő

Ebben az időszakban az első nagyobb program, ami megrendezésre került a cserkészcsapat életében, a nyári tábor volt, ami 2018. 06. 25-től 2018. 07. 01-ig tartott Ópusztaszeren. Közel 30 cserkész vett részt rajta különböző korosztályokból. A csapat vezetésének kérése az volt, hogy a mostani tábor témája a kalózok élete legyen, és emiatt minden erre a sémára épült. A programoktól kezdve a tábori pólóig minden a kalózokat tükrözte. A program megszervezésénél figyelembe kellett venni a különböző korosztályokat és az eltérő igényeket. Sok és változatos programra volt szükség, hogy a gyerekek energiája és ideje le legyen kötve. A cserkészetben fontos a csapatmunka, emiatt a táborozók vegyes csapatokba voltak beosztva a tábor idejére. A foglalkozásokba külsős pedagógusok is besegítettek. A gyerkőcök kedvenc programjai a kincskeresések és a közös számháborúk voltak. Az étkezés megszervezésénél figyelembe kellett venni a tábor különlegességét, a nomádságot. Ilyen szempontból a cserkészek rugalmasak, és nagyon segítőkészek. Minden délben és este meleg étel került a résztvevők tányérjába, ami a helyszínen készült több bográcsban. A tábor programjainak lebonyolítása gördülékenyen ment. Mindenki számára hatalmas élmény maradt, amit majd mindenkor szívesen felemlegetünk közösen.

Csapatfesztivál

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/, I. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2018. 09. 16.
Részvevők száma:26 fő

A következő szervezett program az egy tanév indító Csapatfesztivál volt 2018. 09. 16-án. A hosszú nyári szünet után, itt találkozott újra az egész csapat, és itt indították el az új cserkészévet. A programot egy közös misével nyitották meg a szentesi Szent Anna templomban. A vezetők kérésére a rendezvény témája a karnevál volt. Ez a téma inspirálta az udvar dekorációját is. A gyerkőcök a program keretein belül kiélhették minden kreativitásukat és energiájukat. A vezetők és segítők állomásokon várták a cserkészeket, ahol különböző programokat fedezhettek fel a plébánia udvarán, és a templomkertben. Volt bobocar ügyességi pálya és verseny, aszfaltrajz verseny, élményfestés, cukorka stand, célba dobás, sorversenyek, és még sok más. Ebédre pedig egy jó kis bográcsossal lepték meg a résztvevő cserkészeket és szüleiket. A program zárásaként tábori képnézegetést tartottak az egyik nagyteremben a szervezők.

Korcsolyázás

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ II. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2018. 12. 15.
Részvevők száma:24 fő 

Azért, hogy a vezetők is ki tudjanak kapcsolódni, szerveztünk egy korcsolyázást a szentesi jégpályán 2018. 12. 15-én. Mivel kicsi csapatról van szó, így a vezetők nagyon sokat dolgoznak év közben. Ezért volt jó ez a közös kikapcsolódás. Aktív sportolás közben tudtak beszélgetni, és tapasztalatokat cserélni. 

Mikulás party

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ II. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2018. 12. 01.
Részvevők száma:25 fő

Első alkalommal került megrendezésre a csapatban a Mikulás party 2018. 12. 01-én. Ez egy esti csapatprogram volt, ami péntek délután 5-től másnap délelőtt 10-ig tartott. Ennek a programnak a sajátossága az volt, hogy a csapat apraja-nagyja együtt aludt a plébánián. Péntek este egy nagy közös Télapós kvízzel nyitották meg az eseményt, ezt követően pedig egy finom vacsorát töltöttek el közösen, ahol meleg kakaó kíséretében beszélgettek arról, hogy ki mit is gondol a Mikulásról. Este pedig mozizással zárták a napot. Egy kedves karácsonyi mesét vetítettek le, ami megmutatta a karácsony igazi értékeit. Ébredés után, mindenkit meglepetés várt a csizmájában, mert éjszaka pont arra járt a Mikulás, és meglepetést hozott. Reggelire finom kalács és meleg tea várta az üres pocakokat. Reggeli után csapatjátékokkal készültek a szervezők. A visszajelzések alapján mindenki nagyon jól érezte magát, és jövőre is szívesen részt venne egy ilyen programon. 

Kreatív kézműves délután

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ II. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2018. 10. 13.
Részvevők száma:25 fő 

A következő negyedévben is sikerült az 582-es Attila cserkészcsapatban változatos programokat szervezni, lebonyolítani a gyerekek és a felnőttek örömére is. 

Kreatív kézműves délután volt az első program (2018. 10. 13.), ahol az ifjú cserkészek kézügyessége került a középpontba. A kézműves délután témája az ősz volt. A plébánián zajlott az esemény, ahol különböző helyszíneken várták a vezetők a gyerekeket. Lehetett filc anyagból babákat varrni, fenyőtobozból és száradt levelekből aranyos kis emberkét készíteni, torta papírból mozgó farkú cicát varázsolhattak, és süni formájú ajtódísszel is gazdagodhattak a gyerekek. Eközben finom meleg tea és nasik gondoskodtak arról, hogy mindenkinek jó kedve legyen.

Farsang

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR / Cserkészek/ III. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2019. 02. 08.
Részvevők száma:25 fő

Korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került a cserkész Farsang 2019. 02. 08-án, ahol mindenki beöltözhetett annak, akinek szeretett volna. Programokban itt sem volt hiány, mert voltak körjátékok, táncház, farsangi fánk verseny, jelmezverseny és just dance party. Ezek mellett volt még családi csapatverseny is. A versenyeknek nagyon finom díjai voltak, mert csokikkal, cukrokkal készültek a szervezők az ötletes és ügyes gyerkőcöknek és családjainknak. Ezek mellett még volt sok finomság is. Kora délutántól egészen estig eltartott a program, mert nem igazán szerettek volna hazamenni a résztvevők, ami annak a jele, hogy jól érezték magukat.

Árvízi emléknap

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ III. szakasz programjai
Helyszín:Szeged
Időpont:2019. 03. 09
Részvevők száma:25 fő

Az első országos program, amin ismét részt vett a csapat a tavasszal az ÁEN (Árvízi Emléknap). Idén már 16. alkalommal rendezték meg Szegeden az Árvízi Emléknapot 2019. 03. 09-én.

A csapat már korán reggel elindult a nagyvárosba, hogy még időben megérkezzenek az ünnepélyes megnyitó előtt. A Dóm téren várták a szervezők azt a több száz cserkész résztvevőt, akik már előzetesen jelentkeztek a programra. Eme remek eseményen minden korosztálynak igyekeztek szórakozást biztosítani. Volt kézműves sátor, Maci kórház, szabaduló szoba, teasátor, városismereti verseny, hadijáték, élő csocsó, és még sok más remek program. A szervezők biztosították az egész napos étkezést, a felvarrókat és a rendezvény logóját tartalmazó pólót is. A csapat minden évben igyekszik erre az 1 napos eseményre eljutni, mert itt lehetőség van megismerkedni a környékbeli csapatokkal. A pályázat segítségével most olyan gyerkőcök is részt tudtak venni a programon, akik eddig nem tudtak eljutni ide.

Vasúttörténeti Kiállítás

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ III. szakasz programjai
Helyszín:Szolnok
Időpont:2019. 03. 16.
Részvevők száma:25 fő 

A fiú őrsöket már régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy szeretnének elmenni a szolnoki Vasúttörténeti és modell kiállításra. Végre eljött az idő, hogy ezt megvalósítsuk a számukra. Január közepére terveztük a programot, remélve, hogy az idő is kegyes lesz hozzánk. A rendezvényt végül március közepén szervezték meg. Hogy hűek legyünk a programhoz, így vonattal közelítettük meg Szolnokot. Szerencsére Szentesről nagyon jó vonatok vannak Szolnokig, így még az utazás is élvezetesre sikerült. Miután átvettük az előre lefoglalt jegyeinket, a gyerekek már rohantak is az interaktív elemekhez. Miután mindent körbejártunk, és hosszasan megtanulmányoztuk, azután elkezdtük összeszedni a fiatalokat, mert indult a vonatunk haza. Fantasztikus élmény volt, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ezt az élményt megadhattuk a gyerekeknek.

Cserkész barlang felújítás

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ III. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2019. 04. 28.
Részvevők száma:25 fő

Következő programként nagy kihívás a Cserkészbarlang felújítása volt: 2019. 04. 28-án. A csapat nemrégiben kapott egy közösségi teret a Plébánián, ami a pincében helyezkedik el. A terem jó állapotú, viszont felújításra szorul. Ki kellett festeni újra az aljzatot és a falakat, ablakot javítani, villanyt szerelni, és még sok-sok apró munka, amit az egész csapat együtt csinált (és még a mai napig folynak a munkálatok). A közös munka segítségével a gyerekek is sokkal jobban összekovácsolódtak. A felújítás során mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb munkát, így egész hatékonyan tudott folyni a munka. A fiúk belefogtak tábori asztalok építésébe is, amihez szintén sok alapanyag szükséges, akárcsak a barlang folyamatos felújításához. A pályázat nélkül nem tudtunk volna nekifogni ezeknek, így viszont lesz egy közös „otthonunk”.

Cserkész Olimpia

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR/Cserkészek/ III. szakasz programjai
Helyszín:Jászberény
Időpont:2019. 04. 27.
Részvevők száma:25 fő

A második országos szervezésű program április végén 2019. 04. 27-én volt. 

Már ötödik alkalommal rendezték meg Jászberényben a Cserkész Olimpiát, ahová idén is benevezett a csapatunk, ahol mi harmadszor vettünk részt. Kettő csapatot indítottunk különböző korosztályokban. A részvétel előregisztrációhoz volt kötve, és még nevezési díjat is előre kellett utalni. Kora hajnali indulás miatt egy 30 fős bérelt busszal jutottunk el a helyszínre, ahol a szervezők már vártak bennünket. A vetélkedők egészen késő estig eltartottak. Mindenki kellemesen elfáradt, így a buszban a hazafelé úton mindenki mély álomba szenderült. Sok szép eredménnyel tértünk haza, és mindenki egy kicsit rátalálhatott arra a sportra, amiben ő volt a legjobb.

Métabajnokság

Kedvezményezett neve:JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA
Projektazonosító:EFOP-1.3.7-17-2017-00042
Rendezvény, foglalkozás címe:SZEMLÉLET FORMÁLÓ TÁBOR /Cserkészek/ III. szakasz programjai
Helyszín:Szentes
Időpont:2019. 05. 11.
Részvevők száma:25 fő

A III. szakasz következő programja egy nagyszabású métabajnokság volt a templomkertben 2019. 05. 11-én. A csapat őrsei összemérhették erejüket eme remek csapatsport keretei között. A méta nagyon hasonlít az amerikai baseball labdajátékhoz, mert itt is van egy ütő és egy dobó csapat. Az ütő csapatnak az az érdeke, hogy elüsse a labdát és a kihelyezett állomásokat érintve eljusson a célba addig, amíg a kapó csapat vissza nem juttatja a kezdő helyre a labdát. A szervezésnél ügyelni kell a csapatok elosztására, a pálya pontos felhelyezésére, szerezni kell egy sportszerű bírót és nem utolsó sorban gondoskodni kell az innivalóról, mert a nagy mozgásban gyorsan megszomjaznak a gyerekek. Nagyon szuperül sikerült a program megszervezése, és minden korosztály jól érezte magát.