A hét első napján…
-mennyei születésnap, feltámadás!-
„A földön csak mulandó dolgok vannak.
Nagy Miklós
De köztük érlelődik Termése a halhatatlannak”
Került a minap ez az idézet a kezembe, hogy egy szeretett személyre emlékeztessen.
Három éve kerültem az Egyházközség életébe egy pályázatnak köszönhetően. 2018 tavaszán egyik nap kedves mosolygós hölgy kopogott be az irodába. Szeretne jelentkezni a meghirdetett kirándulásra…- mondta, és elkezdtünk erről beszélgetni, majd meghívtam a most beindult Bibliaórákra is. Szívesen jött erre, és minden más programra ami akkoriban elindult. Aktív segítő lett a konyhai, rendezői és egyéb munkákban is. Így kezdődött ismerkedésünk Icuval, akiben egy igen kedves, segítőkész, nagyon önzetlen, jó lelkű asszonyra, mondhatnám barátnőre találtam. Minden program egyre közelebb hozott minket egymáshoz. Megtudtam, hogy közel 10 éve özvegy, két gyermeke, jó sportoló unokája van, akikről mindig szeretettel beszélt. Vele élő fiát mindig szerette volna odacsalogatni ahol éppen mi voltunk, hogy Ő is részesüljön azokból a lelki élményekből amit mi átéltünk e közösségben. Erre a Máriapócsi kiránduláson volt is lehetősége. Büszkén mutatta be gyermekét, nagyon jó támaszát, segítőjét, akivel mi is szívesen voltunk együtt.
Bizalmas körökben elmondta megtérésének történetét, élményét, imádságra történt gyógyulását, hálás szívvel minden alkalommal.
Láttam, és az utóbbi időben tapasztaltuk,hogy egyre nehezebben tud közénk jönni betegségei miatt, de ha tehette örömmel vett részt fájdalmai ellenére is, hisz tapasztaltuk: „ha ketten vagy hárman együtt vagytok a nevemben, ott vagyok köztetek”- Jézus szavait megélve.
Kifejezhetetlen nagy örömmel fogadta otthonában a Szentségi Jézust, látható módon lelkierőt kapott – az akkor még nem sejtett nagy felkészüléshez – a nagyböjt során. Sajnos betegségei egyre erősebben kötötték otthonához, ágyhoz, végül a kórházhoz. Amikor megtudtam, hogy az kórház karjaiba került mindannyian még erőteljesebb imába fogtunk az Ő gyógyulásáért. Tudtuk, hogy minden szenvedését családjáért, gyermekeiért ajánlja fel Istennek, Aki mindezt el is fogadta. Hálásak voltunk, hogy az Atya is szentmisét ajánlott, az ápolását kivételes, önfeláldozó szeretettel vállalta testvérünk, hogy fiai látogathatták, és egy emberként imádkoztak sokan érte.
Április 1-én kaptam a hírt: „Icusunk nem szenved, sőt mosolyog a lélegeztető gépen, de már csak egy út maradt, egyre közelebb a Mennyei Atya karjaiba, hogy sok év szenvedését kipihenje…..gyújtsál gyertyát és imádkozzál a mi szerető Atyánk irgalmáért.”
Sírtam, miközben láttam kedves mosolygós tekintetét, felidéztem szeretetét a szenvedők, bajba jutottak felé – mert fájva is végezte karitász munkáját, betegápolását, lelkekért imáját, családjáért áldozatát. Megélve Jézus szavait: „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged: te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21)
„Ne sírj, hisz olyan gyönyörű helyre mehet, amit mi fel sem fogunk. Ajándék, hogy visszatérhetett életében Jézus szeretetéhez, biztos, hogy az Atya, a mi szerető Atyánk tárt karokkal várja, ölébe veszi, dajkálja. Elmúlhat minden fájdalom és Ő dicsőítheti az Urat minden percében…” – jött a vigasztalás attól a Testvértől aki ott lehetett vele ezekben a napokban.
Igen! Ez a szép halál kegyelme, mely elérkezett: Húsvét vasárnap reggel kinyitottam a szentírást: „A hét első napján kora hajnalban a sírhoz mentek az asszonyok….. –Nincs itt, hanem feltámadt….” (LK 24,1-6)
Ekkor ment el Icukánk is, találkozzon a Feltámadt Jézussal, aki valóban ölelő karjaiba fogadhatta Őt. Talán rövid ideig ismerhettem, de éppen akkor, amikor az Úr szeretete összehozott minket. Hálás vagyok azért, hogy az „élet halhatatlan termése beérett” az Ő életében. (PM)
Ha hazahívsz
Ha hazahívsz, megismered
a hangom, a tekintetem?
Ha hazahívsz, felismerem
a hangod, a tekinteted?
Ha mondod: -Ülj ide mellém
és mesélj, merre jártál?
Boldogan mesélek mindenfélét,
mintha nem tudnám, láttál.
Láttad, ahogy próbáltam
lenni ember, emberként tenni
farkas-törvényekhez igazodtam,
hogy bárányként lehessen menni
az útjelzők mentén sövények
álltak, kereszt-utak jöttek
Embert bárányként rejtek
sövény-bokrokban megpihentem.
Hogy folytassam utam köveken
lábam kicsit megvéreztem
hangod hallottam, felismertem,
nem féltem, továbbmentem.
Jó Nálad megpihenve lenni,
karodra hajtani fejem.
Jó a kezem kezedbe tenni
becsukva hagyni a szemem.
Csak hallgatni a hangod.
Megismerem. Hívsz, ugye?
Már nem félek, megismered
hangom, Tied vagyok, u…..
(Tóth Teréz verse)