- Augusztus 20-án hétfőn 8 órai szentmisében kenyérszentelést végzünk a Jézus Szíve templomban.
- Augusztus 20-án 16.30-kor Derekegyházán Új templom építésének az alapkőletétele lesz. 17.20 körül kenyérszentelés.
- Augusztus 22-én, szerdán Szűz Mária a Világ Királynője napján Szentségimádás kezdődik reggel 8 órakor csütörtökön reggel 8 óráig a kórház kápolnájában. Hazánkéért imádkozunk. Szeretettel várjuk az engesztelni vágyókat a nap bármelyik időpontjában.
- Augusztus 25-én, szombaton reggel háromnegyed 6 órakor a Szent Anna templom előtt,
félt 6 órakor a Jézus Szíve templom előtt, háromnegyed 6 órakor a Füsti cukrászda előtt lehet felszállni. Részvételi díj 1000 Ft. Ekkor szentmise este 6 órakor a Szent Anna templomban lesz. - Augusztus 21-25 között, 5 napos hittanos napközis tábor kezdődik, várjuk szeretettel a gyerekeket.
- Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya vándorszobra még marad egy ideig. Jöjjünk imádkozni.
- Szeptember 13-án Hercegszántóra utazunk egy busszal, itt van a világ 2-ik legnagyobb Mária szobra, Fatimai jelenések emlékére Szűzanya tisztelet gyakorlásaként. Lehet ide is jelentkezni.
- Szeptember 23-án Mátraverebély-szentkútra lesz zarándoklat. Erre is lehet jelentkezni. Mindhárom program: EFOP-1.3.7-17-2017-00042 sz. pályázat támogatásával.
- Emmausz kurzus szeptember 28-30-ig szentesen a Jézus Szíve plébánián.
Istent meg lehet ismerni. Ő nem egy hallgatag valaki, hanem egy beszédes személy, akinek van mondanivalója. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által. A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől.
- Szabadító kurzus október 5-7-ig.
Mindazoknak, akik szeretnének megszabadulni okkult, ezoterikus és egyéb eredetű megkötözöttségeiktől. Nem kell eléje más kurzus.
Egy tanúságtétel: „csodálatos,emlékezetes hétvége volt….gyökeresen megváltoztatta az életemet!!!” „azóta új életem van”
Felkészüléshez irodalom:
Dr. Gál Péter atya: New Age kereszény szemmel, c. könyve, elérhető a neten is http://www.ppek.hu/k407.htm
Dr. Kovács Gábor atya: Hit és mágia c. könyve http://hagiosz.net/?q=magiaeshit
Vezeti: Beke Tünde-Lidia OSB obl.
Nap | Hol | Óra | Mise szándék | Mise |
Augusztus 19. Évközi 20. vasárnap |
Jézus Szíve | 8 ó. | András gyógyulásáért | Orgonás |
Derekegyháza | 11 ó. | |||
Kápolna | 18 ó. | |||
Augusztus 20. Hétfő Szent István király Magyarország fővédőszentje |
Jézus Szíve | 8 ó. | Magyar népért | Orgonás |
Derekegyháza | 16:30 | |||
Augusztus 21. Kedd |
– | – | – | – |
Augusztus 22. Szerda |
– | – | – | – |
Augusztus 23. Csütörtök |
Kápolna | 7 ó. | Ibolya és gyermekei András és Márton gyógyulásáért | Népének |
Augusztus 24. Péntek |
Jézus Szíve | 7 ó. | Péter megtéréséért és szabadulásáért, testi-lelki gyógyulásáért /kilenced/ | Orgonás |
Augusztus 25. Szombat |
Jézus Szíve | 18 ó. | Ibolya és gyermekei András és Márton gyógyulásáért | Orgonás |
Augusztus 26. Évközi 21. vasárnap |
Jézus Szíve | 8 ó. | András gyógyulásáért | Orgonás |
Derekegyháza | 11 ó. | |||
Kápolna | 18 ó. |