Hirdetés 2018. 12. 16.

Advent III. vasárnapja az öröm vasárnapja /Gaudáta/ a közeledő karácsony miatt. Pál apostol a filippieknek írt szavait idéző introitusról kapta a nevét:

„Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket!
Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé!” (Fil 4,4–6)

  1. Advent folyamán a roráté szentmisék reggel 6 órakor kezdődnek.
  2. Köszönöm a szentségimádáson résztvevők áldozatát, imáit. Isten áldja meg őket.
  3. Köszönöm fenyők felállítását, a nehéz sorsban levőknek, gyerekeknek a pásztorjáték előadását és a hajléktalan szállón élőknek az étel átadását és az egyházközség részéről a köszöntő szavakat.
    EFOP 1.3.7.-17-2017-00042 támogatásából valósul meg.
  4. Templomtakarítás december 18-án, kedden 9 órától lesz, várjuk a segítő kezeket.
  5. Harmonikus családcsoport következő találkozó 2018.12.19.-én, szerdán 17 óra.
  6. December 24-én az éjféli szentmise Derekegyházán 18 órakor, Jézus Szíve templomban 0.00 órakor.
  7. Az új évi lelki képzésünk az Emmausz kurzussal kezdődik, 2019. január 18-20.
    Helyszín: Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda.
    Hozzájárulás A program a „Szentes Jézus Szíve Egyházközösség Újraéledése c. pályázat 2018-2020 EFOP 1.3.7-17-2017-00042” támogatásával valósul meg.
    Jelentkezni a kitöltött jelentkezési lap leadásával lehet.
    Személyesen a plébánosnál misék után és hivatali időben vagy postán: Zsadányi József plébános 6600 Szentes, Jókai u. 104.
    E-mailben: Pintér Katalin pintkat66@outlook.hu
    Honlapon (regisztrálva): kurzus weboldala
    Jelentkezési lap a honlapról tölthető le. Kérjük, jelentkezz időben!
    Jelentkezési határidő: 2019. január 11., péntek
  8. Szentmisék után kegytárgy, képeslap, könyv, és kalendáriumárusítás lesz.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

december 16. vasárnap8 óraAdvent III. vasárnapjaorgonás miseBeder, Kádár, Hercegh és Keserű család élő és +tagjaiért.
december 17. hétfő6 óranépénekIbolya, gyermekei: András és Márton és a nagymama hitben való erősödéséért, gyógyulásáért és szabadulásáért
december 18. kedd6 óranépénekIbolya, gyermekei: András és Márton és a nagymama hitben való erősödéséért, gyógyulásáért és szabadulásáért
december 19. szerda6 óraorgonás mise
december 20. csütörtök6 óranépének
december 21. péntek6 óraorgonás mise
december 22. szombat17 óraorgonás mise
december 23. vasárnap8 óraAdvent IV. vasárnapjaorgonás mise

Kórház kápolna

december 16. vasárnap11 óraAdvent III. vasárnapjaorgonás miseElfelejtett szenvedő lelkekért /CsP21/
december 23. vasárnap11 óraAdvent IV. vasárnapjaorgonás miseElfelejtett szenvedő lelkekért /CsP   /

Derekegyházi kápolna

december 16. vasárnap17 óraAdvent III. vasárnapjaorgonás mise
december 23. vasárnap17 óraAdvent IV. vasárnapjaorgonás mise