Hirdetés 2019.06.28.

  1. Köszönöm a templom takarítását, virágozását. Köszönöm az agapéhoz hozott süteményeket. Köszönöm a 24 órás szentségimádásban résztvevők áldozatát, imáját, amelyet nemzetünkért ajánlottak fel. Köszönöm a háromnapos lelkigyakorlaton résztvevők nyitottságát, részvételét. Köszönöm a lelki nap szervezését Benedek Viktóriának, a segítőknek áldozatát.
  2. A gyerektábor kedden elkezdődött és még tart jövő héten csütörtökig. Kívánok a gyermekeknek jó pihenést a nyárra.
  3. Búcsúra való készületünkben június 23-án, a Bárdos Lajos Vegyeskar adott hangversenyt, felemelő érzés volt hallgatni őket, lélekemelő éneklésükkel sokaknak örömet szereztek. Köszönjük Nagy János karnagy úr munkáját.
  4. Csütörtökön este Veréb László atya beszélt a Szentlélek működéséről. Ma délelőtt Száva Szabolcs atya tartott előadást a keresztény élet megéléséről.
  5. Június 29-én, szombaton Mészáros Domonkos atya két előadást tart, az első de. 9 órakor az Oltáriszentségről, a második előadás 10.30-kor elmélkedés a Szűzanyáról lesz. A ki teheti, jöjjön és hallgassa meg a tanításokat.
  6. Holnap, szombaton az esti szentmise este 6 órakor lesz.
  7. Június 30-án 18 órakor templomszentelés Öttömösön, majd Boldog Brenner János ereklye elhelyezése a templomban. Dr. Székely János püspök prédikál. Várják a híveket.
  8. Július 2-án 9 órától Szeretetláng imaóra a Jézus Szíve templomban lesz.
  9. Július 4-én 16.30-tól Bibliaóra lesz a plébánián. Utána 18-19-ig szentségimádás a templomban.
  10. Szeretettel hívnak és várnak a szentesi Szent Anna templomban július 7-én 10 órára Dr. Mandula József atya pappá szentelése 65. évfordulójának alkalmából tartandó vasmiséjére.
  11. Jubiláns házasok miséjét szeretnék tartani, lehet jelentkezni, akik 10-65 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Kérném, egy hónapon belül jelezzék a szándékunkat.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Június 30. vasárnap8 óraÉvközi 13. vasárnaporgonás mise
Július 1. hétfő18 óranépének
Július 2. kedd18 óranépénekNoémi és Gergely megtéréséért
Július 3. szerda7 óraorgonás miseFarkas és Balogh család elődeinek 20-25. nemzedékéért
Július 4. csütörtök7 óraorgonás mise+Zsuzsanna lelki üdvéért
Július 5. péntek7 óraorgonás mise
Július 6. szombat18 óraorgonás mise
Július 7. vasárnap8 óraÉvközi 14. vasárnaporgonás mise

Kórház kápolna

Június 30. vasárnap18 óraÉvközi 13. vasárnaporgonás mise
Július 7. vasárnap18 óraÉvközi 14. vasárnaporgonás mise