Hirdetés 2019.10.06.

  1. Október hónapban a szentmisék előtt imádkozzuk közösen a rózsafüzért.
  2. A plébánián ifjúsági hittanra várjuk a fiatalokat.
  3. Az ovisok és az első-második osztályosoknak játékos foglalkozás lesz havonta, hitoktatók az időpontot jelzik.
  4. Szentírás vasárnapján Szentesen a Kossuth téren Isten Igéjének a felolvasóinak köszönet és hála hogy tanúságot tettek az ige szeretetéről.
  5. Csiszér László és társai! Vidám, gitáros énekekkel és személyes tapasztalatok
    megosztásával
    tettek tanúságot a jó Istenről. Köszönet az ő fáradozásukért.
  6. A Magyarok Nagyasszony tiszteletére imádkozni hívjuk a testvéreket október 8-án, kedden 9 órára a Jézus Szíve templomba.
  7. A három napos lelkigyakorlat ma délelőtt még folyik, itt lehet maradni, be lehet kapcsolódni.
  8. Ingyenes gitároktatásra is lehet jelentkezni, Török István felajánlása. Október 12-én 16 órakor lesz az első alkalom, akit érdekel, várjuk szeretettel itt a plébánián.
  9. Október 12-én, Orosházán Egyházmegyei Eucharisztikus Lelki nap, melyre várnak szeretettel.
  10. Jövő vasárnap október 13-án missziók javára lesz a gyűjtés.
  11. 2019. október 15-én kedden 18 órakor a Szentes Városi Könyvtárba Pintér Gábor püspök a Vatikán fehéroroszországi apostoli nunciusa lesz és beszélgető társa Sallainé Gresó Klára, a városi könyvtár igazgatója. Várnak szeretettel minden érdeklődőt.
  12. 2019. október 26-án, szombaton az Újpesti Jégpalotában egész napos lelki nap lesz, még van pár hely, lehet még jelentkezni.
  13. Elhunyt szeretteinkért és élőkért is lehet szentmise szándékot kérni.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Október 6. vasárnap8 óraÉvközi 27. vasárnaporgonás mise+A. Mihály lü. és élő felesége Erzsébet gyógyulásáért.
Október 7. hétfő18 óranépének
Október 8. kedd18 óranépénekIbolya gyermekeinek megtéréséért
Október 9. szerda7 óraorgonás mise
Október 10. csütörtök7 óranépének
Október 11. péntek7 óraorgonás mise
Október 12. szombat18 óraorgonás mise
Október 13. vasárnap8 óraÉvközi 28. vasárnaporgonás miseÉlő Kálmánért, megtéréséért és két +Kálmánért lü.

Kórház kápolna

Október 6. vasárnap18 óraÉvközi 27. vasárnaporgonás miseVarga és Takács cs. családfa gyógyulásáért
Október 13. vasárnap18 óraÉvközi 28. vasárnaporgonás mise