Hirdetés 2019.10.13.

  1. Ma a missziók javára gyűjtünk, adományainkkal az evangélium terjedését segíthetjük elő.
  2. Október hónapban a szentmisék előtt imádkozzuk közösen a rózsafüzért.
  3. A plébánián ifjúsági hittanra várjuk a fiatalokat.
  4. Az ovisoknak és az első-második osztályosoknak játékos foglalkozás lesz havonta, hitoktatók az időpontot jelzik.
  5. Megköszönöm a háromnapos lelkigyakorlaton a jelenlevők aktivitását, különösen a szervezők és a étkezéseknél a segédkezők áldozatát. Isten fizesse meg a lelkes bekapcsolódást.
  6. Ingyenes gitároktatásra is lehet jelentkezni, Török István felajánlása. Október 12-én 16 órakor lesz az első alkalom, akit érdekel, várjuk szeretettel itt a plébánián.
  7. Fatimai imaórára hívjuk a testvéreket október 14-én hétfőn 9 órára a Jézus Szíve templomba.
  8. 2019. október 15-én kedden 18 órakor a Szentes Városi Könyvtárban Pintér Gábor püspök, a Vatikán fehéroroszországi apostoli nunciusa lesz és beszélgető társa Sallainé Gresó Klára, a városi könyvtár igazgatója. Várnak szeretettel minden érdeklődőt.
  9. Huszonnégy órás szentségimádás lesz október 16-án, szerdán 8 órától csütörtökön 8 óráig a kórház kápolnájában. Csütörtökön reggel 6 órakor lesz a szentmise a kápolnában.
  10. Október 20-án 15 órától Szüntelen pünkösd lesz a kórház kápolnájában. Kis Szent Teréz lelkiséget vesszük követve lesz az előadás.
  11. Október 23-án 17 órakor Harmonikus család csoport lesz, várjuk a családokat.
  12. 2019. október 26-án, szombaton Országos Karizmatikus találkozó lesz az Újpesti Jégpalotában. Egész napos lelki nap, még van, pár hely lehet még jelentkezni. Indulás Jézus Szíve templom elől, és még megállunk a Füsti cukrászdánál.
  13. Imaszándékainkat leírhatjuk egy kis lapra és bedobhatjuk egy kihelyezett dobozba. Imaszándék dobozba helyezett kérésekért fogunk imádkozni, és hét egy napján szentmisét mondok ezekre a szándékokra.
  14. Az egyháztanács ötéves mandátuma lejárt. November végére új választás lesz, kérem, ajánljanak személyeket, akiket szívesen látnának az egyház ügyei intézésében.
  15. Az önkormányzati választást tartsuk lelkiismereti kötelességünknek, menjünk szavazni és imádkozzunk, hogy akiket megválasztanak, azok megtérjenek és Isten szándéka szerint tudják tudásuk legjavát adni a városért.
  16. Jézus Szíve templom sekrestyéjében lehet Szentírást, kalendáriumot, naptárokat vásárolni.
  17. Elhunyt szeretteinkért és élőkért is lehet szentmise szándékot kérni.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Október 13. vasárnap8 óraÉvközi 28. vasárnaporgonás miseÉlő Kálmán megtéréséért és két +Kálmán lü.
Október 14. hétfő18 óranépének
Október 15. kedd18 óranépénekIbolya gyermekeinek megtéréséért
Október 16. szerda7 óraorgonás mise
Október 17. csütörtök
Október 18. péntek7 óraorgonás mise
Október 19. szombat18 óraorgonás mise
Október 20. vasárnap8 óraÉvközi 29. vasárnaporgonás miseV. és T. cs. családfa gyógyulásáért

Kórház kápolna

Október 13. vasárnap18 óraÉvközi 28. vasárnaporgonás mise
Október 17. csütörtök6 óranépénekImaládába helyezett szándékokért
Október 20. vasárnap18 óraÉvközi 29. vasárnaporgonás mise