Hirdetés 2020.01.12.

  1. Január 6-án vizet szenteltem, lehet hazavinni belőle, hogy legyen alkalmas időben kéznél. Éljünk a szenteltvízben levő Isteni erővel is.
  2. Házszentelést, ha valaki kéri, kérem, jelezze szándékát, címét és nevét adja meg, időpontról egyeztetünk.
  3. 24 órás szentségimádás volt az elmúlt héten, köszönöm azoknak, akik kivették a részüket az imából és hazánk lelki megújulásáért hoztak áldozatot.
  4. Január 13-án hétfőn, 9 órakor Fatimai Szűzanya tiszteletére, imaórára hívjuk a testvéreket.
  5. Január 15-én, szerdán 16 órakor NCD találkozó lesz a plébánián. Várjuk az egyházközségért tenni akarókat.
  6. Január 16-án, csütörtökön 17 órától bontjuk le a fenyőfákat, és szedjük le a díszeket, a villanyvezetékeket. Kérem, akik ebben tudnak segíteni, azok legyenek itt és tegyük széppé templomunkat.
  7. Január 18-án, szombaton Nemzeti imanapon Árpád-házi Szent Margit napján 9 órakor engeszteljük hazánk bűneiért Jézus megbántott szent szívét, a sekrestyében.
  8. 2020. január 19-26-ig a KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT imádkozunk. Január 22-én, szerdán este 17 órakor Jézus Szíve plébánia lesz a házigazda.
  9. „Szüntelen pünkösd” január 19-én, vasárnap 14 órától a kórház kápolnájában, aki teheti, jöjjön és kapcsolódjon be az ünneplésbe.
  10. Bibliaóra január 23-án, csütörtökön lesz 16.30-kor a plébánián.
  11. Szentségimádás, dicsőítés legközelebb január 23-án csütörtökön 17 órától, a Jézus Szíve templom sekrestyéjében.
  12. Urunk megkeresztelkedésének ünnepe után megkezdődik az évközi idő. Harangszóra az Úr angyalát imádkozzuk otthonainkban.
  13. Szabadító kurzus
    A plakát és jelentkezési lap itt érhető el.
    Vezeti: Beke Tünde-Lidia Szent Ignác Iskola vezetője.
    Felkészüléshez irodalom:
    Dr. Gál Péter atya: New Age kereszény szemmel, c. könyve.
    Dr. Kovács Gábor atya: Hit és mágia c. könyve. (interneten olvasható)
    Az étkezéseket és az előadók díjazását az EFOP pályázat biztosítja. A plébánia üzemeltetésére három napra, egyezer forintot kérünk személyenként.
    Jelentkezési határidő: Március 8. estig.
  14. 2020-as év programjából:
    • Május 15-17-ig cursillo, Szentesen.
    • Június 20. búcsúnk ünnepe, Szentesen.
    • Július 18-án: Ez az a nap a 2020. Keresztény zenekarok fellépése a Puskás Stadionban.
    • Július 27 – augusztus 2-ig, egy hétnapos János kurzus, lelki nap, Szentesen.
    • Szeptember 13-20-ig, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus /NEK2020/ Budapesten.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Január 12. vasárnap8 óraUrunk megkeresztelkedéseorgonás mise
Január 13. hétfő17 óraorgonás mise
Január 14. kedd17 óraorgonás mise
Január 15. szerda7 óraorgonás mise
Január 16. csütörtök7 óranépének
Január 17. péntek7 óraorgonás mise
Január 18. szombat17 óraorgonás mise+F. András évf. +N. Veronika évf.
Január 19. vasárnap8 óraÉvközi 2. vasárnaporgonás miseK. Mihály unokáért 30. szülinapja alk.

Kórház kápolna

Január 12. vasárnap17 óraUrunk megkeresztelkedéseorgonás mise
Január 19. vasárnap17 óraÉvközi 2. vasárnaporgonás mise