Hirdetés 2020.03.29.

  1. Március 29-én, vasárnap óraátállítás! Ettől a naptól kezdődően az esti szentmisék 18 órától fognak kezdődni.
  2. A mai vasárnap a Szentföldért imádkozunk.
  3. Nagyböjt folyamán a keresztutat végezze otthonában.
  4. Isten nagyon szeret minket, nem akarja, hogy téves úton haladjunk. Időben figyelmeztet bennünket, üdvözíteni akarja az emberiséget. Csendben szól a szívünkhöz, vissza kell találni a teremtőhöz, mennyei Atyánkhoz, szívünkbe oltotta az ő törvényeit, föl kell ismerni és el kell fogadni, értékesek vagyunk, nem akarja, hogy elvesszünk.
    Készítsünk otthonainkban imasarkot. Tegyünk az asztalra szép terítőt, vázába virágot, és helyezzük ki a SZENTÍRÁST, hogy bármikor felolvashassunk belőle.
    Lehet egy szentkép is (Mária, vagy Jézus kép).
    Hallgassunk dicsőítő dalokat, vegyünk részt a közvetített szentmiséken. Kérjük Jézus vérének védelmét és erejét, imádkozzuk a rózsafüzért, litániákat, saját szavainkkal is beszélgessünk VELE.
    Szívünket vigyük az Úr elé, kérjünk igaz belső megtérést. Isten találkozni akar velünk. A mi ISTENÜNK velünk van a járvány kellős közepén, hogy felismerjük, és rá tudjuk bízni magunkat! Egyetlen terve hogy üdvözítsen minket. Szeressük vissza Őt. Legyen alázat a szívünkben. Ismerjük be, hogy eltávolodtunk tőle, kérjünk bocsánatot és könyörül rajtunk az ISTEN.
  5. Ebben az évben is rendelkezhetnek az állampolgárok személyi jövedelemadójuk százalékáról.
    A katolikus Egyház számára felajánlható 1% technikai kódja: 0011
    Személyi jövedelemadó másik 1 %-át felajánlhatjuk,
    pl. Evangelizáció 2000 Egyesület 18525948-1-08
    Vagy: Katolikus Karitász. Adószáma 19666275-1-43

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Március 29. vasárnapNagyböjt V. vasárnapja+H. József +szülei és élő cstg.
Március 30. hétfőÉlő Marianna testi-lelki gyógyulásáért
Április 1. keddEmmanuel hivatásáért
Április 2. szerdaIbolya, és családja: Márton, András és a mama egészségéért, életben maradásáért.
Április 3. csütörtökÁron hivatásának kibontakozásáért
Április 4. péntekIbolya, és családja: Márton, András és a mama egészségéért, életben maradásáért.
Április 5. szombatIbolya, és családja: Márton, András és a mama egészségéért, életben maradásáért.
Április 6. vasárnapVirágvasárnap

Kórház kápolna

Március 29. vasárnapNagyböjt V. vasárnapja
Április 6. vasárnapVirágvasárnap