Hirdetés 2020.05.17.

Vasárnap este 6 órakor is lesz szentmise a Jézus Szíve templomban.

  1. A koronavírus járvány okozta vészhelyzetben átléptünk a védekezés második szakaszába. A Szeged-Csanádi Egyházmegyében ez többek között azt jelenti, hogy 2020. május 9-én estétől ismét lehetőség van templomainkban az eucharisztia, a szentmise ünneplésére a hívő közösség részvételével, a polgári hatóságok előírásainak betartásával.
  2. A szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentés továbbra is érvényben van m. számára.
  3. Szájmaszk használata kötelező (a pap és a kántor kivételével).
  4. Csak minden második padot vagy széksort használják, megfelelő (2 m) távolság betartásával. Szorosan egymás mellett csak az egy háztartásban élők üljenek.
  5. Az áldoztatás csak kézbe történhet, úgy hogy az áldoztató ne érjen az áldozó kezéhez. Az áldoztatónak szájmaszkot kell viselnie áldoztatáskor (a papnak is). Az áldoztató áldoztatás előtt és után fertőtlenítse a kezét (világi áldoztató és a pap is).
  6. Perselyezés ne legyen, az adományokat a szentmise végén a kijárat közelében elhelyezett gyűjtőládába vagy kosárba tegyék a hívek. Érdemes ott a plébánia bankszámlaszámát feltüntető lapokat is elhelyezni, mely rámutat a banki átutalás lehetőségére. /Kitettük kis lapokon rajta van az adataink lehet elvinni belőle és támogathatjuk egyházközségünket ahogy szívünkben levő szeretet diktálja./
  7. A szentmisében az Úr imáját követően a béke jele ne a kézfogás legyen, hanem az egymás felé
     történő fejhajtás. Erre mindig előre hívjuk fel a figyelmet.
  8. Temetéseken a ravatalozó használata továbbra is tilos. A ravatalozó előtt amennyiben elegendő szabad terület van, lehet végezni a szertartást a védőtávolság betartásával.
  9. Májusban szerdán és pénteken, szombaton és vasárnap orgona játékkal kísért litániát imádkozzuk. Vasárnap a szentmise előtt negyed órával, a többi napon a szentmise után.
  10. Május 24-én, jövő vasárnap Urunk Mennybemenetelének ünnepe van.
  11. Május 31-én, Pünkösd vasárnap a 8 órái szentmise után Pünkösdi Lélekhívást tartunk 9-12 óráig.
  12. Felnőtt hittan indul június hónap első hetében, aki szeretne megkeresztelkedni, elsőáldozó és bérmálkozó lenni, kérem, jelentkezzen a sekrestyében vagy az irodában.
  13. Hallgassuk a szentmiséket, imádkozzunk mielőbb, és legyünk hűségesek Istenhez.
  14. Szentmise szándékokat lehet kérni és felajánlani elhunyt szeretteinkért és élő családtagokért.
  15. Legyünk továbbra is egyek az imádságban! Figyeljünk oda idősebb testvéreinkre! Lehetőségeinkhez képest segítsük a legszegényebbeket!

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Május 17. vasárnap8 óraHúsvét 6. vasárnapjaorgonás mise+D. József 83. év.
Május 17. vasárnap18 óraHúsvét 6. vasárnapjaKilenced (9): Sarolta és Zsolt házasságáért, egymás elfogadásáért, Isten tervének felismeréséért, kegyelemért bárhogy alakul is a kapcsolat.
Május 18. hétfő18 óranépénekKlementina 1. „Az ártatlan JÉZUS elfogatása tiszteletére bemutatva, K. Jánosné bűneinek bocsánatáért, hitben való erősödéséért és a szeretet kiáradásáért
Május 19. kedd18 óranépének2. Az ártatlan JÉZUS elítélése, tiszteletére bemutatva, …
Május 20. szerda8 óraorgonás mise3. Az ártatlan JÉZUS kigúnyolása tiszteletére bemutatva, …
Május 21. csütörtök18 óranépének4. Az ártatlan JÉZUS Sebei, fájdalma és halála, tiszteletére bemutatva, …
Május 22. péntek8 óraorgonás mise5. Az ártatlan: JÉZUS eltemetése tiszteletére bemutatva, …
Május 23. szombat18 óranépének6. JÉZUS feltámadása és mennybemenetele tiszteletére bemutatva, …
Május 24. vasárnap8 óraUrunk Mennybemeneteleorgonás mise1. Engesztelésül: Sz. család élő és elhunyt  tagjainak testi-lelki gyógyulásáért
Május 24. vasárnap18 óraUrunk Mennybemeneteleorgonás mise

Kórház kápolna

(nincs szentmise)