- Május 26-án, kedden az esti mise után 18.45-kor egyháztanácsgyűlést tartunk. Várom szeretettel a képviselőtestület tagjait.
- Május 27-én, szerdán a 24 órás szentségimádást a szokott módon otthonainkban imádkozzuk. Ezen a napon reggel 8 órás szentmise után 1 órás szentségimádás lesz.
- Május 28-án, csütörtökön az irgalmasság órájában délután 3-4 óráig a magzati rózsafüzért imádkozzuk az abortusz megszűnéséért Magyarországon és az egész világon.
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye: A társadalom részéről többen indítványozták, hogy június 4-én délután fél ötkor szóljanak a meg országszerte a harangok. Aki a harangszót hallja vagy megszólaltatja hangjait, tegye ezt az imádság lelkületével, könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közkép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.
- Varga László Kaposvári egyházmegye püspöke lenne felkérve búcsúra és lelki nap tartására, templomunk búcsú ünnepe alkalmából. Június 20-án, szombaton du. 14 óra és 16 órakor előadást tartana, majd kiscsoportos beszélgetés és este 18 órakor ünnepi szentmise. Még egyeztetem a püspök úrral, bízom benne, meg lehet tartani és részünk lesz az ő előadását meghallgatni, jövő héten már biztosan tudom hirdetni ennek megvalósulását vagy elmaradását.
- Július 4-én, szombaton 9 órától egy napos Cursillós lelki nap lesz. Serfőző Levente atya tartja, várunk mindenkit szeretettel.
- Szájmaszk használata kötelező (a pap és a kántor kivételével).
- Csak minden második padot vagy széksort használják, megfelelő (2 m) távolság betartásával. Szorosan egymás mellett csak az egy háztartásban élők üljenek.
- Az áldoztatás csak kézbe történhet, úgy hogy az áldoztató ne érjen az áldozó kezéhez. Az áldoztatónak szájmaszkot kell viselnie áldoztatáskor (a papnak is). Az áldoztató áldoztatás előtt és után fertőtlenítse a kezét.
- Perselyezés ne legyen, az adományokat a szentmise végén a kijárat közelében elhelyezett gyűjtőládába vagy kosárba tegyék a hívek. Érdemes ott a plébánia bankszámlaszámát feltüntető lapokat is elhelyezni, mely rámutat a banki átutalás lehetőségére. /Kitettük kis lapokon rajta van, az adataink lehet elvinni belőle és támogathatjuk egyházközségünket, ahogy szívünkben levő szeretet diktálja./
- A szentmisében az Úr imáját követően a béke jele ne a kézfogás legyen, hanem az egymás felé
történő fejhajtás. Erre mindig előre hívjuk fel a figyelmet. - Májusban szerdán és pénteken, szombaton és vasárnap orgona játékkal kísért litániát imádkozzuk. Vasárnap a szentmise előtt negyed órával a többi napokon a szentmise után.
- Május 31-én Pünkösd vasárnap, 8 órai szentmise után Pünkösdi Lélekhívást tartunk 9-12 óráig.
- Felnőtt hittan indul június hónap első hetében, aki szeretne megkeresztelkedni, elsőáldozó és bérmálkozó lenni, kérem, jelentkezzen a sekrestyében vagy az irodában.
- Szentmise szándékokat lehet kérni és felajánlani elhunyt szeretteinkért és élő családtagokért.
Jövő heti miserend
Jézus Szíve templom
Május 24. vasárnap | 8 óra | Urunk Mennybemenetele | orgonás mise | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | |
Május 24. vasárnap | 18 óra | Urunk Mennybemenetele | orgonás mise | Kilenced (9): Sarolta és Zsolt házasságáért, egymás elfogadásáért, Isten tervének felismeréséért, kegyelemért bárhogy alakul is a kapcsolat. | |
Május 25. hétfő | 18 óra | népének | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | ||
Május 26. kedd | 18 óra | népének | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | ||
Május 27. szerda | 8 óra | orgonás mise | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | ||
Május 28. csütörtök | 18 óra | népének | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | ||
Május 29. péntek | 8 óra | orgonás mise | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | ||
Május 30. szombat | 18 óra | népének | Engesztelésül: Sz. család + tagjai bűneinek bocsánatáért, élő tagjainak testi-lelki gyógyulásáért, hitben való megerősödéséért. | ||
Június 1. vasárnap | 8 óra | Pünkösdvasárnap | orgonás mise | Szent Lélek kiáradásáért | Utána: 9 órától 12 óráig közös Szentlélek-hívás |
Június 1. vasárnap | 18 óra | Pünkösdvasárnap | orgonás mise |
Kórház kápolna
(nincs szentmise)