Hirdetés 2020.06.21.

  1. 24 órás szentségimádásra hívjuk a testvéreket június 24-én, szerdán 8 órától 25-én, csütörtökön 8 óráig a kórház kápolnájába, hazánk lelki megújulásáért imádkozni.
  2. Negyedik engesztelő imaórát hazánkban elkövetett bűnökért 25-én, csütörtökön a 6 órás szentmise után fél 7 órakor a kórház kápolnájában imádkozzuk.
  3. Napközis – Hittanos Tábor! Jézus Szíve Plébánia szervezésében: az első három nap megvolt, az ötnapos folytatódik a Dózsa házban, csütörtökön ér véget.
  4. Megköszönöm az Úrnapi és a búcsúi körmenethez a fáradozást, szervezést, odafigyelést. Köszönöm, hogy eljöttek már délután és részt vettek a programokon, gyóntak, áldoztak. Köszönöm a kántoroknak éneklést és a zenei szolgálatot, gitáros szolgálatot is köszönöm. Köszönöm a baldachin, zászló vivését, sörpadok, asztalok kipakolását és sütemények felajánlását, Piti Magdolnának a pályázati ügyek lebonyolítását, vagy bármivel is hozzájárult valaki az ünnep szebbé tételéhez, kérem az Istent, áldja meg őt, őket.
    Köszönöm Máté János atyának a tanítást, a szentmisében a prédikációt és a körmenet levezetését. Isten áldjon meg téged is.
  5. Akik kegyszerárusnál vásároltak képeket, szobrokat, imakönyveket, rózsafüzért, keresztet, azoknak Szentmise után megáldom és megszentelem őket.
  6. Harmonikus Családcsoport június 29-én 16.30 órakor lesz a plébánián. Várjuk szeretettel a családokat.
  7. Július 4-én, szombaton 9.45 órától egy napos Cursillós lelki nap lesz. Serfőző Levente atya tartja.
    Őáltala – Ővele – Őbenne címmel, életem eucharisztikus megújulása. Előadások, kiscsoportos beszélgetések, tanúságtétel, közös éneklés, ebéd. Részvétel ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött, az étkezés miatt.
    Várjunk szeretettel az érdeklődőket.
  8. Kápolnában a jövő héten kitakarítunk és június 28-án vasárnap este 18 órakor újból elkezdődik a szentmise bemutatása.
  9. A mai nappal a Püspök atya a következő rendelkezéseket hozta:
    továbbra is csak kézbe történhet az áldoztatás
    a szenteltvíz tartók továbbra is üresek
    a ravatalozók használata fokozott figyelemmel lehetséges
    a fertőtlenítésre a templomban továbbra is biztosítsunk lehetőséget.
    A többi rendelkezés feloldva.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Június 21. vasárnap8 óraÉvközi 12. vasárnaporgonás miseK. Sára születésnapja alkalmából
Június 21. vasárnap18 óraÉvközi 12. vasárnaporgonás mise+M. Ferenc évf. élő és + családtagokért
Június 22. hétfő18 óranépének1. „Clementina mise” Az ártatlan JÉZUS elfogatása tiszteletére bemutatva Mária + családtagjainak l.ü. és +családtagjai bűneinek engeszteléséül.
Június 23. kedd18 óranépénekBetegek gyógyulásáért
Június 24. szerda7 óraKeresztelő János születéseorgonás mise2. Az ártatlan JÉZUS elítélése, tiszteletére bemutatva, …
Június 25. csütörtök7 óranépének3. Az ártatlan JÉZUS kigúnyolása tiszteletére bemutatva, …
Június 26. péntek7 óraorgonás mise4. Az ártatlan JÉZUS Sebei, fájdalma és halála, tiszteletére bemutatva, …
Június 27. szombat18 óraorgonás mise5. Az ártatlan: JÉZUS eltemetése tiszteletére bemutatva, …
Június 28. vasárnap8 óraÉvközi 13. vasárnap, Szent László királyorgonás mise6. JÉZUS feltámadása és mennybemenetele tiszteletére bemutatva, …

Kórház kápolna

Június 28. vasárnap18 óraÉvközi 13. vasárnap, Szent László királyorgonás miseHálaadásul a kapott kegyelmekért.