Hirdetés 2021.02.14.

  1. Köszönöm mindazoknak, akik éltek a szentgyónással, készültek rá, és köszönöm Turi Kiss István atyának a készséges szolgálatát.
  2. Február 14-én 8 órai szentmisében lesz a szentség kiszolgáltatása, a betegek kenetének feladása.
    Ez a nap egyben könyörgő nap a világ éhezőiért.
  3. Február 16-án húshagyó kedden 9 órakor Jézus Szent Arcának tiszteletére imádkozni hívjuk a testvéreket.
    Február 17. hamvazószerda, nagyböjt kezdete. Szigorú böjti nap. Hamvazkodás!
  4. Csatlakozzunk a 40 napos imához az abortusz megszüntetéséért. Kezdve hamvazószerdán befejezve virágvasárnap.
  5. Nagyböjti idő célja húsvét ünneplésének előkészítése. A nagyböjti liturgia hangolja ugyanis a húsvéti misztérium megünneplésére mind a keresztségre készülőket a keresztény beavatás különféle fokozatai által, mind a hívőket is, akik visszaemlékeznek keresztségükre és bűnbánatot tartanak.
  6. Február 18-án, csütörtökön a szentmise után hazánkért imádkozunk 38. engesztelő órát.
  7. Február 19-én a szentmise után papokért és hivatásokért imádkozunk.
  8. Betegek Világnapja alkalmából a plébánia rajz pályázatot hirdetett, a hittanosok számára; „Jézus gyógyít” címmel. Az eredmény hirdetésére és az ajándékok kiosztására felkérem Árvai Melinda hitoktatót.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Február 14. vasárnap8 óraÉvközi 6. vasárnaporgonás miseR. M. Bálint és neje Sz. Julianna és fiúk Bálint lelkük üdvéért. Betegek gyógyulásáért.Betegek kenete
Február 14. vasárnap17 óraÉvközi 6. vasárnaporgonás mise
Február 15. hétfő17 óranépénekMária és szerettei számára, Szentlélek vezetését és szükséges ajándékok elnyerését kérjük.
Február 16. kedd17 óranépénekMária és szerettei számára, Szentlélek vezetését és szükséges ajándékok elnyerését kérjük.
Február 17. szerda8 óraHamvazószerdaorgonás miseBűnbánat kegyelméért
Február 18. csütörtök8 óranépénekMária és szerettei számára, Szentlélek vezetését és szükséges ajándékok elnyerését kérjük.
Február 19. péntek8 óraorgonás mise
Február 20. szombat17 óraorgonás mise
Február 21. vasárnap8 óraNagyböjt 1. vasárnapjaorgonás mise
Február 21. vasárnap17 óraNagyböjt 1. vasárnapjaorgonás mise

Kórház kápolna

(nincs szentmise)