Hirdetés 2021.08.29.

  1. Szeptember 1-én, szerdán a 8 órás szentmise után imádkozni hívjuk a testvéreket a hazánkban elkövetett bűnök engesztelésére a 65. alkalommal.
  2. Szeptember 2-án, csütörtökön 9 órakor a szeretetláng imaóra lesz.
  3. Első pénteken szeptember 3-án, 8 órás szentmise után a bűneinkkel megbántott Jézus Szent Szívét engeszteljük. Egyben Nagy Szent Gergely pápa emléknapja is.
  4. Első szombaton szeptember 4-én fél 6 órakor a szentmise ellőtt Szűz Mária Szeplőtelen szívét ért sérelmeket engesztelni hívjuk az egyházközség minden tagját.
  5. Szeptember 12-én az Eucharisztikus Kongresszusra megyünk a karitászcsoporttal a záró szentmisére. Így a tanévnyitó szentmise egy héttel később lesz.
  6. A katolikus világeseménynek 2021. szeptember 5-12. között ad otthont Budapest. Ezen a héten, akik nem mentek el a Kongresszusra, számunkra is lesz lehetőség az Úr elé jönni, az esti szentmisék előtt egy órával / 17 óra / szentségimádás, reggel misék előtt egy órával / 7 óra /.
  7. Jézus Szíve templomban szeptember 19-én tartjuk a Szentlélekhívást az az új tanévhez.
    Erre az alkalomra várunk minden hittanra beiratkozott gyermeket, szüleiket és a pedagógusokat is.
    Dr. Bárány Sándor Ferencné, Farkas Erzsébet lesz a hitoktató, fogadjuk szeretettel és imádkozzunk, minél több gyermeket vezethessen a jó Istenhez.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Augusztus 29. vasárnap8 óraorgonás miseMihály megmeneküléséért az autóbalesetből.
Augusztus 30. hétfő18 óranépének
Augusztus 31. kedd18 óranépének
Szeptember 1. szerda8 óraorgonás mise
Szeptember 2. csütörtök18 óranépének
Szeptember 3. péntek8 óraorgonás mise
Szeptember 4. szombat18 óraorgonás mise
Szeptember 5. vasárnap8 óraorgonás miseAndrás gyógyulásáért.

Kórház kápolna

Augusztus 29. vasárnap18 óraorgonás miseBetegekért.
Szeptember 5. vasárnap18 óraorgonás miseDobozba helyezett szándékokért, Betegekért.