Hirdetés 2021.09.12.

  1. Köszönöm az imákat, amelyet hazánkért, népünk bűneinek engesztelésére végeztünk. Köszönöm azoknak, akik meghallották az elmúlt hét minden napjára a szentségimádásra való hívást és bekapcsolódtak az Eucharisztia imádásába. Az Úr Jézus önmagát adta értünk, és itt maradt közöttünk az Oltáriszentségben.
    Az ünnep elmúltával is adhatunk naponta 1 órát időnkből, hogy lélekben együtt legyünk, és így ünnepeljük
    a közöttünk lakó Jézust! Olyan sok nehézség, zűr-zavar, békétlenség, harc van világunkban. Minden napra bőven jut miért könyörögnünk. Imádkozhatunk a papjainkért, az egész világ megtéréséért, a Szentlélek kiáradásáért, egységért stb. „Akinek füle van, hallja meg…. ”Fogjunk össze, imádkozzunk, dicsőítsük az Eucharisztiában közöttünk jelenlévő Isteni Felséget! Szentmisék előtt és a különféle szentségimádások alkalmával éljünk ezzel a lehetőséggel.
  2. Szeptember 12-én az esti 6 órás szentmise a kápolnában elmarad.
  3. Szeptember 13-án hétfőn 9 órakor Fatimai imaórára hívjuk a testvéreket.
  4. Szeptember 15-én Fájdalmas Szűzanya napja lesz. Erre kilenced imával készülhetünk.
  5. Huszonnégy órás szentségimádás hazánk és egyházközségünk lelki megújulásáért imádkozunk, szeptember 15-én szerdán a 8 órás szentmise után a kórház kápolnájában.
  6. A többletengesztelő imaórát csütörtökön reggel 6 órás szentmise után a kórház kápolnájában imádkozzuk a hazánkban elkövetett bűnök engesztelésére.
  7. Szeptember 17-én, pénteken a papokért imádkozunk a 8 órás szentmise után a Jézus Szíve templomban.
  8. Jézus Szíve templomban szeptember 19-én tartjuk a Szentlélekhívást az új tanévhez.
    Erre az alkalomra várunk minden hittanra beiratkozott gyermeket, szüleiket és a pedagógusokat is.
    Hitoktatók lesznek a plébániánk területén: Dr. Bárány Sándorné, Farkas Erzsébet, Szecskó Stefánia, Szecskó Katalin a 2021/22-es tanévben. Imádkozzunk, minél több gyermeket vezethessen a jó Istenhez.
  9. Szüntelen Pünkösd Szentesen 2021. szeptember 18-án de. 9 -18 óráig. Gyülekezés, dicsőítés után 10 órakor az első tanítás: Hogyan térjünk vissza a tiszta tanításhoz? Második tanítás11.03 kor: A tiszta tanítás gyümölcsi. Harmadik tanítás 14 óra: Testvériség és felebaráti szeretet. Várjuk szeretettel a testvéreket.
  10. Bibliaórák elkezdődnek: az első alkalom szeptember 23-án délután fél 4 órakor lesz.
  11. Hódmezővásárhelyről busz indul zarándoklatra Medjugorjébe. Szeretettel várnak minden testvért, aki
    hívást érez erre az útra. 2021. szeptember 21-25- ig. tartó zarándoklatra. Részvételi díj: 23.000 Ft, amit a
    buszon kell fizetni induláskor + 110 euro. A részvételi díj tartalmazza az útiköltséget, szállást, félpanziós ellátást. Az utasbiztosítást mindenkinek egyénileg kell megkötnie! Kétnyelvű oltási igazolvány szükséges! Érvényes okmányok!!! Jelentkezni lehet a hirdetőtáblán megjelölt helyen.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Szeptember 12. vasárnap8 óraÉvközi 24. vasárnaporgonás miseEgyházközségünk minden tagja felismerje, hogy Te vagy a Messiás, és ezzel a bizalommal jöjjenek Hozzád, életüket a Te kezedbe tudják helyezni.
Szeptember 13. hétfő18 óra
Szeptember 14. kedd18 óranépénekSzent Kereszt felmagasztalása
Szeptember 15. szerda8 óraorgonás miseFájdalmas Szűzanya
Szeptember 16. csütörtök
Szeptember 17. péntek8 óraorgonás mise
Szeptember 18. szombat18 óraorgonás mise
Szeptember 19. vasárnap8 óraÉvközi 25. vasárnaporgonás mise

Kórház kápolna

Szeptember 12. vasárnap
Szeptember 16. csütörtök6 óraNépének
Szeptember 19. vasárnap17 óraÉvközi 25. vasárnaporgonás mise