Hirdetés 2021.10.03.

  1. Köszönöm mindazoknak, akik a Kossuth téren felolvastak a Szentírásból és hallatták az Isten szavát.
    Köszönöm a kertben végzett munkálatokat, mindazoknak, akik napok óta ott dolgoztak vagy egy alkalommal is besegítettek.
  2. Október hónapja a Szűzanya hónapja, a rózsafüzért imádkozzuk a szentmisék előtt félórával.
    Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki a rózsafüzért templomban vagy kápolnában, családban, szerzetesi közösségében, jámbor társulatban vagy jámbor szándékkal együtt lévők közösségében elimádkozza.
  3. Októberben az esti szentmisék este 5 órakor kezdődnek.
  4. Október 4-én hétfőn Szeretetláng imaórára hívjuk a testvéreket 9 órára.
  5. Október 7-én, csütörtökön 9 órakor a 70. többlet imaórán imádkozunk hazánk lelki megújulásáért.
  6. Október 8-án, pénteken Magyarok Nagyasszonya ünnepén a Szentmise után papi hivatásokért imádkozunk.
  7. Szüntelen Pünkösd október 16-án, szombaton de. kezdődik. Várjuk szeretettel az érdeklődőket.
  8. Szent Mihály arkangyal szobrot hoztam Medugorjéből, amelyet Szent Mihály napján megszenteltem, az udvarra a közösségi térre szándékozom elhelyezni.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Október 3. vasárnap8 óraorgonás miseEgy családot védelmezzenek az angyalok. András és Márton gyógyulásáért és megtéréséért és hálaadás az eddigi segítségért.
Október 4. hétfő17 óranépének+Zoltán háziorvos lelki üdvéért
Október 5. kedd17 óranépénekSzent Fausztina az irgalmasság apostola tiszteletére
Október 6. szerda8 óraorgonás miseAndrás és édesapja közötti szeretetkapcsolat helyreállításáért, gyógyulásáért, Jézus irgalmából.
Október 7. csütörtök17 óraRózsafüzér királynőjenépének
Október 8. péntek8 óraMagyarok Nagyasszonyaorgonás mise
Október 9. szombat17 óraorgonás mise
Október 10. vasárnap8 óraorgonás mise

Kórház kápolna

Október 3. vasárnap18 óraorgonás miseErzsébet lü.
Október 10. vasárnap17 óraorgonás miseBetegekért