Hirdetés 2022.09.04.

  1. Szeptember 5-én, hétfőn 7 órakor a Szeretetláng imaóra lesz a kórház kápolnájában, 8 órakor megemlékezés lesz Teréz anyáról.
  2. Szeptember 11-én tanévkezdés. Mi keresztények a hit útján haladva hisszük, hogy Istentől jön minden áldás. Kérem a szülőket, nagyszülőket és gyerekeket jöjjenek, és együtt kérjük az áldást.
  3. Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya napja lesz. Erre kilenceddel készülünk, ha 7-én, szerdán elkezdjük imádkozni a hétfájdalmú rózsafüzért naponta.
  4. Szeptember 7-én a szentmise után a Szent József rózsafüzért imádkozzuk a háború megszűnéséért.
  5. Szeptember 8-án, csütörtökön a 117. Többletengesztelő imaórán hazánk bűneiért engesztelünk.
  6. Szeptember 9-én, pénteken papokért és hívatásokért imádkozni hívjuk a testvéreket.
  7. Köszönöm a kedves hívek adományát a templom lábazatának felújítására, 180.000-ből, 168.300 Ft jött össze, most már csak 11.700 forint híja van. Remélem az is hamarosan összejön.
    Hátul középen elhelyezett álló perselybe várjuk a hiányzó összeget.
  8. Szeptember 22-25. között rendezik meg Szegeden A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) országos rendezvényt, melynek idén egyházmegyénk lesz a házigazdája és társszervezője.
    Már 19-től számos program (koncertek, kiállítások, pódiumbeszélgetések és előadások) várnak mindenkit. Szeptember 24-én, szombaton Szent Gellért – egyházmegyénk első püspökének – ünnepén 10 órakor ünnepi szentmise, majd egész napos családi program vár minden érdeklődőt. Részletek a programfüzetben, illetve a www.kattars.hu holnapon találhatók. Minden program ingyenesen látogatható!
  9. 2022. október 22-én Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozója lesz Kaposváron. Fő előadóink: Josip Loncár és Mijo Barada. Az út 6.350 ft/fő + a belépő.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Szeptember 4. vasárnap8 óraÉvközi 23. vasárnaporgonás miseSz. család lelki gyógyulásáért és a Szentlélek kiáradásáért 2.
Szeptember 5. hétfő18 óranépénekSz. család lelki gyógyulásáért és a Szentlélek kiáradásáért 3.
Szeptember 6. kedd18 óranépénekSz. család lelki gyógyulásáért és a Szentlélek kiáradásáért 4.
Szeptember 7. szerda8 óraorgonás miseSz. család lelki gyógyulásáért és a Szentlélek kiáradásáért 5.
Szeptember 8. csütörtök18 óranépénekSzűzanya tiszteletére hálából
Szeptember 9. péntek8 óraorgonás mise
Szeptember 10. szombat18 óraorgonás mise
Szeptember 11. vasárnap8 óraÉvközi 24. vasárnaporgonás miseTanévnyitó. Mária és Mihály lü. gyermekeik: András és Mihály, Genowefa, Waclaw lü.

Kórház kápolna

Szeptember 4. vasárnap18 óraÉvközi 23. vasárnaporgonás miseBetegek gyógyulásáért.
Szeptember 11. vasárnap18 óraÉvközi 24. vasárnaporgonás miseBetegek gyógyulásáért.