Hirdetés 2022.09.18.

  1. Szeptember 21-én 18 órakor Egyháztanácsgyűlés, kérem a képviselőtestületi tagokat, tegyék magukat szabaddá.
  2. Szeptember 21-én, szerdán a mise után Szent József rózsafüzért imádkozni várjuk a testvéreket a háború megszűnéséért.
  3. Szeptember 22-én, csütörtökön kivételesen reggel 8 órakor lesz a szentmise, utána a Többletengesztelő imaórára hívjuk a testvéreket, hazánkért.
  4. Szeptember 23-én, pénteken 18 órától szentségimádás lesz, az imádság alatt szívhez szóló énekeket halhatunk Juhászné Csillától és Kulbert Györgytől.
  5. Szeptember 23-án, pénteken a szentmise után papi hivatásokért imádkozni hívjuk a testvéreket, megemlékezünk Pio atyáról.
  6. Hálásan köszönjük szétnyitható alumínium létrát, melyet az ablaktakarításnál jól lehet használni és a Jézus Szíve szobor alatti asztalt, ugyanis ami eddig volt alatta nagyon szuvas volt, sajnos a szobor talapzatából ment át a szú, majd azt is hamarosan kezeltetni, szútalanítani kell.
  7. Szeptember 22-25. között rendezik meg Szegeden A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) országos rendezvényt, melynek idén egyházmegyénk lesz a házigazdája és társszervezője.
    Már 19-től számos program (koncertek, kiállítások, pódiumbeszélgetések és előadások) várnak mindenkit. Szeptember 24-én, szombaton Szent Gellért – egyházmegyénk első püspökének – ünnepén 10 órakor ünnepi szentmise, majd egész napos családi program vár minden érdeklődőt. Részletek a programfüzetben, illetve a www.kattars.hu holnapon találhatók. Minden program ingyenesen látogatható!
  8. 2022. október 22-én Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozója lesz Kaposváron. Fő előadóink: Josip Loncár és Mijo Barada. Aki szeretne eljutni, minél előbb jelenezzen, hogy a kedvezményes jegyet meg tudjuk rendelni. Jelentkezések számtól függ, hogy hogyan és mivel utazunk.
  9. Köszönöm a kedves hívek adományát a templom lábazatának felújítására, pont annyi jött be amennyi híja volt.
    Mától az álló perselyt a téli fűtésre, az olaj vásárlására nyitjuk meg.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Szeptember 18. vasárnap8 óraÉvközi 25. vasárnaporgonás miseMária és Mihály lü. gyermekeik: András és Mihály, Genowefa, Waclaw lü.
Szeptember 19. hétfő18 óranépénekSzent József közbenjárásáért
Szeptember 20. kedd18 óranépénekHálából a Szent Család tiszteletére
Szeptember 21. szerda8 óraorgonás miseÉlő Mátéért
Szeptember 22. csütörtök8 óranépénekSzent József közbenjárásáért
Szeptember 23. péntek8 óraorgonás mise+Id. S. István lü.
Szeptember 24. szombat18 óraorgonás miseÉlő T. Krisztián és családjáért
Szeptember 25. vasárnap8 óraÉvközi 26. vasárnaporgonás miseHálából a kapott kegyelmekért

Kórház kápolna

Szeptember 18. vasárnap18 óraÉvközi 25. vasárnaporgonás miseBetegek gyógyulásáért.
Szeptember 25. vasárnap18 óraÉvközi 26. vasárnaporgonás miseBetegek gyógyulásáért.