Hirdetés 2023.05.21.

  1. Május hónap a Szűzanyának szentelt idő, imádkozzuk a szentmisék előtt a Loretói litániát.
  2. Csütörtökön 9 pap misézett itt a Jézus Szíve templomban. Köszönöm a kedves híveknek hogy számon tartották és eljöttek a szentmisére.
  3. Ma 6-an járultak Jézus asztalához, imádkozzunk értük.
  4. Május 22-én, hétfőn 8 órakor kápolnában Szent Rita tiszteletére imaórát tartunk.
  5. Május 24-én, szerdán Szűz Mária a Keresztények segítsége ünnepén 24 órás szentségimádás kezdődik reggel 8 órás szentmisével a kórház kápolnában, hazánkért engesztelünk, csütörtökön reggel 8 óráig tart. Ekkor reggel 6 órakor lesz szentmise a kápolnában.
  6. Május 26-án, pénteken a szentmise után papokért és hivatásokért imádkozni hívjuk az engesztelő testvéreket.
  7. Pünkösdre kilenc napos imádsággal készülhetünk, amit 20-án, szombaton kezdhetjük el.
  8. Május 27-én Pünkösdváró lelki nap a Jézus Szíve templomban 9.30 -17 óráig.
  9. Június 4-én 15 órakor a zeneiskola hangversenye lesz itt a Jézus Szíve templomban, melyre szeretettel várjuk a testvéreket.
  10. 2023. június 10-én a debreceni Nagyerdei Stadionban lesz, Ez az a nap! – Isten örömüzenetét a zenés dicsőítésen keresztül fogadhatjuk. Jelentkezni lehet rá a sekrestyében. Útiköltség 3000 Ft, és plusz a belépő jegy.
  11. Június 11-én vasárnap, Krisztus szent teste és vére ünnepén, Úrnapján 8 órai szentmise végén a körmenetben a mai napon elsőáldozók és a gyermekek szórják a virágszirmot.
    Gyűjtsük a virágszirmot előtte való napokban.
  12. Szentmise végén szeretettel hívjuk reggelire (agapéra) a gyerekeket és szüleiket.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Május 21. vasárnap8 óraUrunk Mennybemenetelének vasárnapjaorgonás miseElsőáldozókért és a szüleikért, keresztszülőkértLitánia
Május 22. hétfő18 óranépénekLitánia
Május 23. kedd18 óranépénekLitánia
Május 24. szerda8 óranépénekLitánia
Május 25. csütörtökLitánia
Május 26. péntek8 óraorgonás miseLitánia
Május 27. szombat18 óranépénekLitánia
Május 28. vasárnap8 óraPünkösdvasárnaporgonás miseLitánia

Kórház kápolna

Május 21. vasárnap18 óraUrunk Mennybemenetelének vasárnapjaorgonás mise
Május 25. csütörtök6 óranépénekPapi hivatásokért
Május 28. vasárnap18 óraPünkösdvasárnaporgonás mise