- Karitász élelmiszer-gyűjtés! Bíztatunk mindenkit, hogy a szentévben lehetősége szerint járuljon hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához és ez által maga váljon a remény emberévé! Erre a következő héten még lesz lehetőség. Az összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem a remény üzenetét is viszik magukkal, a Gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét, a nélkülöző családokba. A segélyakcióba a 1356-os telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk: hívásonként 500 forinttal segítünk. A legkisebb adományokat is hálásan köszönjük. /Magyar Katolikus Püspöki Konferencia/
- Hívjuk a testvéreket a magzatokért és az abortusz megszűnéséért imádkozni március 31-én hétfőn 8 órakor kápolnában.
- Április 1-én, kedden a szentmisék 18 órakor kezdődnek. A Szűzanya Szeretetlángjának imaóráját tartjuk a Jézus Szíve templomban 9 órakor. Szeretettel várjuk az újabb érdeklődőket.
- Szerdán és pénteken negyed 8 órakor keresztutat járni hívjuk a testvéreket.
- Április 3-án, csütörtökön papi találkozó lesz, 12 órakor szentmisét mutatunk be hívek részvételével. 155. Többletengesztelő imaórát hazánkért mondjuk.
- Április 4-én, első pénteken szentségimádáson engeszteljük Jézus Szívét a szentmise után.
- Április 5-én, első szombaton fél 5 órakor litániát imádkozzuk.
- Zarándoklatot szervezünk Veszprémbe 2025. április 26-án, szombaton
Bódi Magdolna boldoggá avatására. Jelentkezni lehet: Gerecz Eleasmérnél (20/3as98-08-18), Piasti Magdolnánál (30/47as2-02-73), valamint Jézus Szíve plébánia (Szentes, Jókai u. 104. sz.)
Utazás várható költsége: 10.000-Ft/fő. Jelentkezési határidő: március 31.
Jövő heti miserend
Jézus Szíve templom
Március 30. vasárnap | 8 óra | Nagyböjt 4. Vasárnapja | Orgonás | |
Március 31. hétfő | 17 óra | Népének | Imacsoportra járókért | |
Április 1. kedd | 18 óra | Népének | ||
Április 2. szerda | 8 óra | Népének | Keresztút | |
Április 3. csütörtök | 18 óra | Népének | +János édesapáért élő Orsika unokáért születésnapjuk lakalmából | |
Április 4. péntek | 8 óra | Népének | Keresztút | |
Április 5. szombat | 18 óra | Népének | ||
Április 6. vasárnap | 8 óra | Nagyböjt 5. Vasárnapja | Orgonás |
Kórház kápolna
Március 30. vasárnap | 18 óra | Nagyböjt 4. Vasárnapja | Orgonás | Emikéért születésnapja alkalmából |
Április 6. vasárnap | 18 óra | Nagyböjt 5. Vasárnapja | Orgonás | Betegek gyógyulásáért |