Hirdetés 2019.04.07.

  1. Köszönöm azoknak, akik a 24 órás szentségimádásba bekapcsolódtak és azoknak is, akik az NCD közösségfejlesztő találkozón részt vettek.
  2. Ma a Szentföld javára van gyűjtés.
  3. Keresztutat végzünk nagyböjti időben szerdán és pénteken reggel negyed 7 órakor kezdve. Nagyböjt péntekjein hústilalom van, igyekezzünk úgy meghozni az áldozatainkat, lemondásunkat, hogy azok közelebb vigyenek az Istenhez.
  4. Jézus kurzus ma ebéd után ér véget, legközelebb a kurzus második fele április 26-28-ig lesz, amelyre mindazokat hívjuk, akik most itt voltak és újabbakat is várunk.
  5. Április 9-én, kedden 9 órától templom nagytakarítására hívjuk a testvéreket.
  6. Szentesi Jézus Szíve Plébánián: cukorbetegséggel kapcsolatos előadássorozat második része, április 12-én, pénteken 16,30 órakor lesz. Várjuk szeretettel az érdeklődőket.
  7. Április 13-án 11 órától ministráns próba lesz, a nagyhéti szertartásokra készülünk.
  8. Április 14-én, virágvasárnap 8 órai és április 19-én, nagypénteken a 16 órai szentmisében a passiót énekelve halljuk Nagy János tanár úr szervezésében.
  9. Április 14-én vasárnap 8 órai szentmise után várom a bérmálkozókat felkészítésre.
  10. A Jézus Szíve templomban nagyböjti lelkigyakorlat lesz április 15-én, nagyhétfőn 18 órakor kezdődő szentmisében, előtte gyónási lehetőség. Neves Kerényi Lajos piarista atya tartja, tanít és szolgál nekünk. Vegyük igénybe, frissítsük fel a lelkünket.
    Április 16,17-én 18-órától a Szent Anna templomban folytatja a lelkigyakorlatot az atya.
  11. A Karitász, gyűjtést tart húsvét előtt. A pénzadományokat a kitett perselybe, a tartós élelmiszert a sekrestyébe kérjük leadni.
  12. Május 5-én lesz a Jézus Szíve templomban a bérmálás de. 8 órakor.
  13. Május 10-12-ig Isten szeretete kurzust tartja Beke Tünde-Lidia bencés harmad rendi szerzetes.
  14. Május 23-24-én két napos kirándulás lesz. Harkány – Szigetvár – és Pécs megtekintése. Fürdés, vármúzeum megtekintése, Máriagyűdi templomban mise, keresztút. Jelentkezni mielőbb, de legkésőbb május 10-ig.
  15. Megjelent a Toronyirány magazin legújabb száma, az újságos asztalról ingyen elvihető.

Jövő heti miserend

Jézus Szíve templom

Április 7. vasárnap8 óraNagyböjt 5. vasárnapjaorgonás miseMiklós, Emőke testi gyógyulásáért, gyermekei Hunor és Csilla testi-lelki egészségéért
Április 8. hétfő18 óranépénekIbolya leány, Ibolya és gyermekei? András, Márton problémáinak megoldásáért, megkülönböztetés ajándékáért
Április 9. kedd18 óranépénekIbolya leány, Ibolya és gyermekei? András, Márton problémáinak megoldásáért, megkülönböztetés ajándékáért
Április 10. szerda7 óraorgonás miseEmmanuel hivatásáértElőtte 6.15-kor keresztút
Április 11. csütörtök7 óranépénekIbolya leány, Ibolya és gyermekei? András, Márton problémáinak megoldásáért, megkülönböztetés ajándékáért
Április 12. péntek7 óraorgonás miseElőtte 6.15-kor keresztút
Április 13. szombat7 óraorgonás miseIbolya leány, Ibolya és gyermekei? András, Márton problémáinak megoldásáért, megkülönböztetés ajándékáért
Április 14. vasárnap8 óraVirágvasárnaporgonás mise

Kórház kápolna

Április 7. vasárnap18 óraNagyböjt 5. vasárnapjaorgonás miseBetegekért
Április 14. vasárnap18 óraVirágvasárnaporgonás mise